1892 óta a Szinva és a
Garadna patak találkozási helyét - ahol az utóbbi vize a Fassola Frigyes
földuzzasztotta Hámori-tóba "gyûl" - hívják Lillafürednek. E
Kazinczy Ferenc által "magyar Tempe"-nek nevezett térség a múlt
század utolsó évtizedében Bethlen András, akkori földmûvelésügyi
miniszter támogatásával kezdett üdülôhellyé válni, aki felesége, Vay Lilla
udvarlására-tiszteletére keresztelte meg az újszülött pihenô-gyógyító
települést.
A hely szellemét, akkor
még szinte zavartalan csöndjét, tiszta levegôjét nyarait itt töltve Herman Ottó
már évekkel korábban kezdte rendszeresen "használni". 1890-tôl a mai
Erzsébet-sétány 33. sz. alatti "Pele-ház"-ban dolgozott-lakott.
Lillafüred a Bükk-hegység K-i felében, a
"Fennsík" K-i és a DK-Bükk ÉK-i peremének határán fekszik, a Szinva
völgyében, 300-350 m tszf.-i magasságban. Az elôbbi felôl a Szt. István-tetô
/650 m/, az utóbbi a Fehérkô-lápa tetô /587 m/ és a Jávor-hegy /626 m/ fogja
közre. É-i végén, a Palota szálló alatt, ahol a Hámori-tóból kilépô Garadna és
a Szinva völgye találkozik, Felsô-Hámorral szomszédos.
A szûk völgy keskeny
völgytalpát elfoglaló település fôleg barlangjairól és vízeséseirôl, valamint a
Herman Ottó emlékházról és a Palota Szállóról nevezetes.
Lillafüred legkönnyebben
Miskolc felôl (amelyhez közigazgatásilag is tartozik), az 5-ös jelzésû
autóbusszal közelíthetô meg. Ennek végállomásától K felé átgyalogolunk a Szinva
hídján és azonnal elérjük az Erzsébet sétányt, amelyen balra fordulva É felé
indulunk.
Ha nem kiadós
télvégi-koratavaszi hóolvadás vagy tartós és erôs késôtavaszi-koranyári
esôzések után érkezünk, a híd alatt csupán csupasz, szögletes kavicsokkal
"teleszórt" medret láthatunk. A Lillafüredtôl D-re, a völgyben fakadó
Szt. Jakab karsztforráscsoport és a Szinva-forrás vizének javát az 1970-es évek
elsô fele óta csôvezeték szállítja Miskolcra, így a völgy az év túlnyomó
részében száraz, vagyis mesterségesen idôszakos.
Az Erzsébet sétányon, a Szinva
jobb oldalán "lefelé" tartva, 300-400 m-es gyaloglás után érkezünk az
Erzsébet sétány 33. sz. alatti Pele-ház-hoz,
amelyet Herman Ottó 1890-ben emeltetett. Az épület, amelyben ettôl kezdve
1914-ben bekövetkezett haláláig számos késôtavaszt, nyarat, koraôszt töltött,
ma igényesen berendezett múzeum. (Nyitva: hétfô kivételével 10-18 óráig).
1847 és 1850 között a
miskolci evangélikus esperesi középtanodában tanult, majd már mint a magyarországi néprajz és állattan kimagasló tudósa
tért vissza "fogadott" szülôföldjére. Itt írta "A magyar
halászat könyvét" /1887/. 1890-ben megépült lillafüredi háza; 1891-tôl
pedig az ô ösztönzô kezdeményezésére indult meg a bükki barlangok rendszeres,
tudományos régészeti-ôslénytani leleteinek föltárása.
A Pele-háztól É-ra tartva
átmegyünk az országút szilaalagútján, és néhányszáz m után, a völgy bal oldalán
elérjük a lillafüredi Kálváriához fölvezetô ösvényt. Az ösvény és a völgytalp
között rejtôzik a Szt.István-barlang
természetes, kútszerû bejárata. A barlang naponta 9-17 óráig látogatható.
A 318 m tszf-i
magasságban nyíló barlang ismert járatainak összhossza 350, legnagyobb mélysége
55 m, s az összeszûkülô mélyében O2 szegény levegôjû
"Pokol" kapujáig kényelmesen járható. Keletkezését tekintve
"forrásbarlang", amelyet minden bizonnyal a Nagy-fennsík K-i felén,
fôleg a Szent István-lápán és a Létrás K-i végén nyíló nyelôbarlangok vizei
hoztak létre. A hegység általános emelkedése miatt ezek a vizek jelenleg ugyan
már mélyebbre szállnak, kivételesen csapadékos idôkben azonban bôséges áradat
hömpölyög végig a járatokon. Így volt legutóbb 1974 októberében, amikor a
vízmélység még a legnagyobb termekben is elérte a 2 m-t. A barlang
"látható" növényzetének java a külszínrôl behurcolt moszat-, moha- és
páfrányfaj, amelyek a villanyvilágítás miatt nem kívánt mértékben szaporodnak.
Az állatvilágból a megvilágítatlan, háborítatlan járatokban nagy számban telelô
denevérek és a ritka, 1962-ben "meglelt", apró, 3,5-4,1 mm hosszú
Gebhardt-vakfutrinka /Duvalius gebhardti/ érdemel említést. A számottevô
látogatottság ellenére a barlang belsô termeinek levegôje rendkívül tiszta és
igen magas páratartalmú /90-98%/, ezért légúti betegségekben szenvedôk
gyógyítására alkalmas.
A Szt. István-barlangot
elhagyva a mûút mellett továbbra is É-nak tartunk. Hamarosan átszeljük a
település legnagyobb gépkocsiparkolóját, amelynek É-i végén rátérünk a piros /P/ jelzésû kiránduló útra, átkelünk a Szinva
jobb partjára és rövidesen a Felsô /Kis/-vízeséshez érünk. Bár magassága
mindössze 8 m, szélessége áradáskor 2,5-3,5 m is lehet, s olyankor csudaszép
látvány. A Szinva forrásainak vezetékbe kényszerítése óta azonban
többnyire csak a hóolvadást követôen, április derekán gyönyörködhetünk benne
néhány napra.
Tovább követve a P jelzést
visszatérünk a patak bal oldalára és a Palota
Szállóhoz jutunk.
Az 1920-as-30-as évek
fordulójának világgazdasági válsága következtében Magyarországon is
megszervezett közmunkák egyik leglátványosabb eredménye kétségtelenül a Lux
Kálmán /1880-1961/ által tervezett és 1927-1930 között épült Palota Szálló.
Legszebb termeinek falképeit és üvegablakait Helbing Lajos /1870-1958/ neves
festô- és grafikusmûvész tervezte. A 8 emeletes tornyú épületegység a
30-as évektôl 1945-ig az ország egyik legelôkelôbb szállodája volt, bár
harmadik emeletén olcsó turistaszobák is "üzemeltek". A II. világháború
után, 1992-ig a Szakszervezetek Országos Tanácsának üdülôje volt, azóta a
Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdona, üzemeltôje a Hunguest Rt. A földszinti
Lillafüred Galériában az 1993. óta létezô Lillafüred Alapítvány által
szervezett, rendszeresen megújuló képzômûvészeti kiállítások láthatók,
melyek megnyitóját vasárnapi hangversenyek követik. E mûvészetpártoló
tevékenység hagyománya 1933-ig vezethetô vissza, amikor itt rendezték a az Írók
Gazdasági Egyesületének esedékes ülésszakát, amelynek vendégeként József Attila
itt írta egyik legszebb szerelmes versét, az "Ódá"-t:
Nézem a hegyek sörényét
-
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom elôrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlôidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek, fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
A Palota Szálló függôkertjeit
összekötô sétányok és lépcsôk levezetnek a Szinva Alsó-vízeséséhez és a
szomszédságában nyíló Anna (Petôfi)-barlanghoz.
Az Alsó-Vízesés a Szinva lillafüredi
édesvízimészkô-lerakódásának É-i peremén zuhan le. E lerakódás rejti az
Anna-barlang üregeit, s hordozza felszínén a település É-i felét.
A Hámori-tavon csónakázó
kikötô üzemel, naponta 10-18 óráig. A tavon tett kellemes
"csónak-séta" közben megcsodálhatjuk a tavat határoló meredek
hegyoldalakat.
A lillafüredi
édesvízimészkô-lerakódás hossza 600, legnagyobb szélessége 200, legnagyobb
vastagsága - a Palota Szálló alatt - 40-45 m. Amíg tehát a Garadna völgyét mind
mélyebbre vágta, a vele találkozó Szinva völgyének összetorkolási szakasza
nemhogy mélyült volna, hanem magasodott. E "szintkülönbség" felsô
harmadán, vagyis az édesvízimészkô lerakódás É-i peremén zúdul le - sajnos,
amint errôl korábban szó esett, napjainkban már csak az év igen csapadékos
idôszakaiban - az Alsó-Vízesés, amely 20 m-es magasságával Magyarország
legnyurgább zuhatagja.
Az 1949-ben, a gyorsan
gyarapodó lélekszámú Miskolc ivóvízellátásának megoldását keresve, Kessler
Hubert, a remek vízföldtantudós és barlangkutató vezetésével bebizonyosodott,
hogy a Palota Szálló tövében fakadó forrásoknak, amelyeket korábban a Szinva-,
a Garadna és a Hámori-tó elszivárgott vizének véltek, ezekkel semmi kapcsolatuk
sincs. 1951-ben elérték az Anna I. sz. forrásának dolomitból való igazi
kapuját, majd a II. sz. forrásét is megtalálták. A két forrásból azóta napi
1,5-1,5 millió liter, kitûnô minôségû karsztvizet vezetnek
Miskolcra.
Az Anna-barlang - minthogy
fiatal édesvízi mészkôben alakult ki, lényegesen különbözik az idôsebb tengeri
mészkôben képzôdött cseppkôbarlangoktól. Nagy termek, hatalmas cseppkôoszlopok
helyett itt a hévizes barlangok aragonit- és gipszalakzatainak könnyedségét,
pazar bôségét, aprólékos díszítettségét idézô forrásmészkô-képzôdményekben
gyönyörködhetünk. A zegzugos termek
mennyezetérôl mészbevonatú moszat- és mohafonalak finom rojtozatú,
megkövesedett függönye csüng alá. Helyenként apró forrásmészgöböcskék százezrei
sorakoznak egymás mellé, másutt megkövesedett falevelek, fûszálak, faágak
vagy ezek lenyomatai ôrzik a közelmúlt évezredei növényvilágának emlékét. A kisebb üregek többsége az egykor kôzetbe
temetett, hatalmas fatörzsek helyén képzôdött, miután azok elkorhadtak. A nagy
termek kialakulásának megértéséhez a Szinva- és a Garadna-völgy találkozásának
emberi beavatkozás elôtti képét kell magunk elé képzelni. A Szinva vízesései a
XIX. sz-ig a mai Palota Szálló szélességében ágakra bomolva változtatták helyüket.
A zuhatagok peremén megtelepülô moha- és moszatgyepeket a víz sodra lefelé
fésülve fonatokba rendezte s a kiváló mész világossárga kéreggel vonta be. Így
a vízeséslépcsôk felsô peremei mind elôreugróbbá változtak. A mohák és a
moszatok egyre erôsebben növekedve igyekeztek szabadulni a maguk készítette
páncélból. A meszesedô és vastagodó fonatok lehajló ereszszé hosszabbodtak,
amelynek alja lassan elérte a vízesés talpát s mögötte tekintélyes, beboltozott üregek keletkeztek. Odakint az
Alsó-Vízesés felsô peremének elôrenyomulása és eresszerû lehajlása ma is
kitûnôen megfigyelhetô.
Anna-barlangból kilépve és lefelé indulva néhány lépés után már Felsô-Hámorban
vagyunk.
1770-ben megindult a vasverô mûhelyek és az azokat fölhúzó, majd
az ott dolgozó munkások házai, valamint az ôket ellátó mészárszék, kocsma
templom és iskola megépítése. Az ezekhez szükséges gerendákat, pallókat a mai
Felsô- és Alsó-Hámor közötti Puskaporosi-szoros alatt volt fûrészmalomban
készítették. Fassola Henrik halála /1779/ után a garadna-szinva-völgyi vasipari
létesítmények irányítását a századfordulón fia, Fassola Frigyes /1774-1849/
vette át. 1794-ben már hat hámor dolgozott itt szögverô és szerszámkovács
mûhellyel. A munkások java német és szlovák bevándorló. (A község neve a
német hammer = kalapács szóból származik.) Fassola Frigyes vasgyárában 1800-tól
- Magyarországon elsôként - már az acélgyártást is megkísérlik, s 1803-tól
sikerrel folytatják. 1810 és1813 között a Hámorhoz közelebbi Újmassán új
vasolvasztó épül, s ezzel párhuzamosan megépítik a Hámori-tó gátját. Fassola
Frigyes 1817-ig vezette a vasgyártást. Utódai Gisztl Lôrinc, Vojta Elek, Ámon
Károly igazgatása idején a termelés tovább növekedett. 1859-ben a vasverôk
száma 8, s hozzájuk már egy tengely-hámor is kapcsolódott. A faházakat
kôépületek váltották föl, s a lakosság lélekszáma a XIX. sz elejétôl (362),
1860-ra megkétszerezôdött. Ez idô alatt költözött ide családjával Hermann
Károly kincstári orvos, Herman Ottó édesapja, aki maga szintén szenvedélyes
vadász és madarász lévén innen is levelezett Alfred Brehm /1829-1884/, "Az
állatok élete" c. világhírû könyv szerzôjének hasonló
érdeklôdésû édesapjával, s a kor legkiválóbb magyar állattan tudósával,
Petényi János Salamonnal /1799-1855/.
Hámor ipari "virágkora" 1871-ben az újmassai olvasztó
bezárásával, ill. a diósgyôri kohászati mûvek beindulásával ért véget.
Mûhelyeinek javát széthordták, a "szerencsésebb" és alkalmasabb
üzemcsarnokokat vendéglôvé alakították /Vadászkürt, Zöldfa/. Eredetihez hasonló
állapotban csupán az 1820-ban emelt, palazsindelyes róm. kat. templom, s a
XVIII. legvégérôl valló, 1812-ben emeletráépítéssel megmagasított Kancellária
épülete maradt meg. Az 1880-as években - néhány pusztító olvadás után -
megszüntetve a Felsô-Hámor É-i, ill. D-i szélén végig vezetett patak-ágakat - a
Szinva és a Garadna vizét a község hossztengelyében újonnan ásott, közös
szabályozott mederbe terelték. Lillafüred kialakulásával Hámor egy része is
üdülô-pihenô településsé alakult.
Az Anna-barlang után a K+ jelzést követve sétáljunk végig
Felsô-Hámoron. Átkelünk a Szinván és jobbra kanyarodva a hajdani kancelláriák
(XVIII. sz. vége, XIX. sz. eleje) emeletes épületéhez érkezünk, amely ma a Központi Kohászati Múzeumnak ad otthont. Példaadó
igényességgel berendezett termei híven örzik a hazai vaskohászat hôskorának
emlékeit. (Nyitva: hétfô kivételével 10-17 óráig).
Tovább haladva a K+ jelzésen Szent István király szobra (Borsodi
Bindász Dezsô munkája) után a község római katolikus templomához jutunk. Elôtte
Nepomuki Szent János szobra, amelyet Fassola Borbála állíttatott 1806-ban.
Változatlanul K felé tartva, Felsô-Hámor alsó végén jobbra fordulunk s még
mindig a K+ jelzésen DNy-felé visszatérünk a Szinva jobb oldalára. A K+ jelzés
itt hamarosan balra fordul, mi azonban az innen már jól látszó temetôhöz
megyünk.
Felsô-Hámor temetôjében még néhány szép múltszázadi gótbetûs
öntött- és kovácsoltvas kereszt ôrzi az egykori vasipar emlékét. Itt nyugszik a
gyáralapító Fassola Henrik is, sírja azonban már sajnos nincs meg. Végakaratát
teljesítve ide hozták s itt helyezték örök nyugalomba Herman Ottó hamvait. Síremléke mellett kapott
nyughelyet Vásárhelyi István (1889-1968), a Bükk állatvilágának jeles kutatója .
A temetôbôl a K+ jelzésen visszatérünk Felsô-Hámor alsó végéhez, amely
szinte eléri a Szinva Hámori-szorosának felsô bejáratát.
A Hámori-szoros a Bükk egyik legszebb mészkôszurdoka. Míg
"fölötte" és "alatta" a Szinva völgyoldalait fôleg lazább,
palásodott dolomit és agyagpala alkotja, itt vastagpados, kemény ellenálló
mészkô. A mészkôösszletet elérve a Szinva bennük minden bizonnyal rövid
barlang-alagutat hozott létre, amelynek alsó vége az alsó-hámori völgytágulatra
nyílt. A hegység lassú emelkedése a folyosó
mélyülésével járt, s mind magasabbra került mennyezetét - föltehetôen a
jégkorszakokban - kikezdte, majd beomlasztotta az aprózódás. A szurdok
eredetileg szûkebb volt, a lillafüred-miskolci mûút építésekor
azonban néhol robbantással megtágították s a Szinva medrét bal oldalról
mesterséges kôgáttal rögzítették.
Felsô-Hámor felôl elôször a szoros felsô kapujának roppant, függôleges,
helyenként túlhajló falú mészkôhomlokzatai tornyosulnak elénk. Rajtuk,
különösen a bal oldalin, gyakran látni gyakorló sziklamászókat. Minthogy a
szurdok szûk és a gépkocsiforgalom viszonylag nagy, lefelé ajánlatos a
mûút bal oldalát használni. A szurdok közepe táján, a jobb oldali
sziklafalon márványtábla hirdeti a hámori születésû Vadas Jenônek, a
hazai erdészképzés kiváló tudós-tanárának emlékét. Lejjebb, a szoros alsó vége
közelében a szurdok méginkább összeszûkül. Itt lehet fogalmat alkotni
arról, milyen lehetett e sikátor-völgy a mûút megépítése elôtti idôkben.
Az alsó kapu belsô sziklafala négy termetes Kôlyukról nevezetes: a Herman Ottó-
és Szinva-szorosi-barlangról, valamint a Herman Ottó- és a
Puskaporosi-kôfülkérôl.
A szurdok bal oldalán, a visszaduzzasztott Szinva víztükre szintjében
nyíló Herman Ottó-barlang és a fölötte sötétlô, de összefüggô Herman
Ottó-kôfülke együttes hossza 70 m, lényegében rövid forrásbarlang. A fölöttük
8-10 m magasságban tátongó Puskaporosi- kôfülke,
amelyet alulról csak létrával, fölülrôl csak kötéllel lehet megközelíteni,
egyetlen hatalmas, 8-10 m2 területû örvényüst, amelyet az
egykor ebben a szintben lefutó Szinva hozott létre. A velük szemben nyíló,
mindössze 18 m hosszú Szinva-szorosi-barlang tágas szádája elé házat építettek,
kis töbörbe mélyedô, kútszerû fölsô nyílása eltömôdött. Aki a szurdok
alsó kijáratának remek barlangüreges falaira madártávlatból szeretne
letekinteni, annak felülrôl jövet érdemes a Szinva-szorosi-barlang elôtt
fölkapaszkodni a szoros bal oldali sziklafalára. Különösen lombhullás után, lombfakadás
elôtt nagyszerû látvány.
Az újkôkori bükki kultúrából való, továbbá a bronzkori-koravaskori
(hallstatti) és La-téne (kelta) edénytöredékek azt igazolják, hogy az üregeket
késôbb is gyakorta fölkereste az ember.
A Hámori (Puskaporosi)-szorosból kilépve rövidesen Alsó-Hámorba
érkezünk. Innen az elsô autóbusz megállóból visszautazhatunk Lillafüredre vagy
Miskolc felé.
Ennek következtében kialakult vízhálózata mind mélyebbre vágódó
völgyeivel mind nagyobb területekrôl hordta le a tufa- és tufit-köpenyt s
hámozta ki alóla a hegység alapkôzeteit. Minthogy ez utóbbiak túlnyomó hányada
mészkô, néhány millió évvel ezelôtt megkezdôdött a Bükk karsztosodásának
legújabb, napjainkban is folyamatos szakasza. Patakjainak többsége nyelôkbe,
visszafolyókba bújt, vizük lejjebb forrásbarlangokon keresztül bukkant újra
napvilágra. Mivel a hegység magassága növekedett, s mind nagyobb területrôl
hordódott le mészkövet fedô vulkáni-tengeri üledékköpeny, vízfolyásainak
gyûjtôterülete összezsugorodott, sôt megszûnt. Az elapadt patakok
víznyelôtölcsérei eltömôdtek, sajátos víznyelôtöbrökké töltôdtek föl. Egyre
több lett a karsztvízszint fölé emelkedô, kiszáradt forrásbarlang, amelyek
azután különbözô ôsember csoportoknak adhattak ideiglenesen szállást,
mûhelyt, tanyahelyet.
Az így kialakult Bükk az Aggteleki-hegység mellett az ország felszíni
és felszínalatti karsztformákban leggazdagabb hegysége.
kb. 8 km; 3-3,5 óra
Lillafüredrôl, a Palota
Szálló Ény-i oldalától a Hámori-tó gátján átvezetô mûúton É felé, az
ómassai elágazásig gyalogolunk, majd jobbra fordulva a lillafüred-miskolci
mûúton a piros négyzet (P[]) jelzést követjük. A kanyarban öntöttvasból
készült emlékoszlop állít emléket József nádor 1847. évi látogatásának. (A
forgalom miatt innen kezdve ajánlatos az út bal oldalán gyalogolnunk.)
Áthaladunk a mûutat keresztezô hatalmas mészkôrétegbordába vésett alagúton,
majd a P[] jelzéshez igazodva, balra hamarosan elhagyjuk a mûutat és egy
szárazvölgy talpa mentén fölkapaszkodunk a Szeleta-tetô (330-350 m) D-i
peremére. Jobbra, K felé fordulva, a tetô karsztbokorerdôs szikla-szegélyén,
ahol az ösvény É, ÉK felé kanyarodik, elérjük a P_()_ jelzés jobbra történô
kiágazását. Ezt követve néhány perc alatt lejutunk a Szeleta-barlanghoz.
1906-ban Kadic Ottokár és
Hillebrand Jenô /1889-1950/, jeles ôsrégész irányításával indult meg a
Szeleta-barlang ásatása. A barlang tágas, D-re tekintô szádáján át 20 m hosszú,
15 m széles, 8 m magas kupolaszerû mennyezetboltozatú elôcsarnokba
jutunk. Innen ÉNy felé széles, 40 m hosszú, nyugatra keskenyebb, 30 m hosszú
folyosó indul. Az elôcsarnok 12 m vastag kitöltését - amelynek eredeti szintjét
fekete kátrányvonal jelzi a falon - 1906 és 1947 között, 13 ásatás során
helyenként a sziklafenékig eltávolították. A nagyszámú ásatást nemcsak a
föltöltés vastagsága, hanem - és fôleg - leletgazdagsága indokolta. Az itt
talált legrégebbi kb, 90-100 ezer éves eszközök az u.n. protosolutrei
kultúrkörbôl valók. A kb. 80 ezer éves solutrei pattintott kôeszközöket -
babérlevél alakú nyíl- és lándzsavégek ,
vakarók, pengék - olyan bôségben hozták felszínre innen és késôbb más bükki
barlangból is, hogy a solutrei kultúrkör közép-európai változatát világszerte
szeletai-kultúrának nevezik.
A két hasonló korú
aurignaci lándzsahegy, a barlangi medve, a barlangi oroszlán, a barlangi hiéna,
a taránd- és az óriásszarvas, az ôsló és a mamut, valamint a bükki kultúra
cserépedény töredékei és néhány bronzkori tárgy szinte csak "ráadás"-ként
szerepelnek a Szeleta-barlang leletanyagában.
A barlangból a P_()_
jelzésen visszatérünk a P[] jelzésû ösvényre, és azon É-nak tartva
rövidesen a Szeleta-zsombolyhoz érkezünk.
A Szeleta-tetô felszínét
itt kisebb folton vizzáró, nem karsztos kôzetek hordozzák, ahonnan néhány
rövid, idôszakos vízfolyás völgye(medre) fut a mészkôre. Ezek hozták létre s
táplálják alkalmanként most is a Szeleta-zsombolyt,
amely a Kis-fennsík egyik legtekintélyesebb, 87 m mélységû
víznyelôbarlangja. Beleereszkedéséhez megfelelô fölszerelés és nagy gyakorlat
szükséges.
A zsomboly után néhányszáz
m-rel É-ra a P[] jelzés a K-Ny-i irányba haladó P jelzésû szekérúttal
találkozik, és K, ÉK felé kb. 500 m-en együtt tart vele. Ezután balra É-ra
kanyarodva újra önállósul, és a Dolka-tetô (398 m) K-i szegélyét átszelve a
Forrás-völgy felé ereszkedik. Mielôtt annak talpát elérné a balra kiágazó P_()_
jelzésû ösvényen a Büdös-pesthez gyalogolhatunk.
A Büdös-pest (a szláv
eredetû "pest" szó egyik fô jelentése: barlang) jókora, ívelt bejárati szádája a Forrás-völgy alsó
szakaszának D-i oldalán, 42 m-rel a völgytalp fölött nyílik. Egyetlen, tágas,
36 m hosszú, átlag 5 m széles, 3 m magas csarnok, amelynek végén öblös, kútszerû kürtô tekint az égre. Nem
lehetetlen, hogy korábban, amikor még egyszinten volt a Forrás-völgy talpával,
annak patakja hozta létre. Elsô bükki próbaásatásait itt kezdte 1906-ban Kadic
Ottokár, akkor eredménytelenül. 1913 és 1927 között azonban barlangi medve,
barlangi hiéna, mamut, óriásgím és ôsbölény csontok mellett a mousteri és a
szeletai kultúrkörbôl való, 250 kidolgozott kôeszköz, továbbá mintegy 10 000
megmunkált szilánk került elô. Az újkôkori bükki kultúrát itt cserépedény és
csonteszköz maradványok között egy meglehetôsen teljes nôi csontváz is
képviselte. A barlang bejáratától DNy-ra, a Büdös-pest oldalban nyílik a
borsókôképzôdményekben gazdag, 20-25 m mély Büdös-pest-zsomboly.
A Büdös-pesttôl
visszatérünk a P[] jelzésû útra, és leereszkedünk a Forrás-völgybe,
amelynek talpán "beletorkolunk" a P+ jelzésbe. Jobbra kanyarodva
lefelé követjük a völgyet, amely hamarosan sziklák szegte szurdokká
szûkül. A szoros bal oldalán, alig 1 m-rel a völgytalp fölött nyílik a
Kecske-lyuk. Igazi, tartós esôzések, erôs olvadások után idôszakosan
napjainkban is mûködô, patakos forrásbarlang. 400 m hosszú, befelé egyre
szûkülô folyosójának oldalfalait szabályos szinlôk tagolják, mennyezetét
kecsketôgy alakú függôcsepkövek ékesítik. Az elôterében végzett ásatások során
1926-ban Kadic Ottokár rengeteg, bükki kultúrához tartozó, vonaldíszes cserépedény
töredéket talált, s a barlang belsejében fedezte föl s írta le új fajként Bokor
Elemér a csökött szemû Gebhardt vakfutrinkát (Duvalius Gebhardti).
A Kecske-lyuk után lefelé
a Forrás-völgy hamarosan kitágul. Jobbról elhagyjuk a Király-kútra települt vízmû
épületét. A 4 évtizede még szabadon föltörô, bôvízû karsztforrásnak,
mióta csôvezetékekbe kényszerítették, már csupán neve emlékeztet arra, hogy a
diósgyôri várból vadászni járó Nagy Lajos gyakran pihent, vagy éppen
lakmározott itt társaival. A mind szélesebb völgytorkolatban ezután ugyancsak
jobbról hagyjuk el a Chinoin Ampullagyárat, amely nem rég költözött Európa
egyik legkorábban létesített nemesgázüzemének, a Kriptongyárnak csarnokaiba. A
gyártól alig 100 m-re a P+ jelzés, balról a "frissen" hozzá
csatlakozó zöld kereszt (Z+) jelzéssel együtt kikanyarodik a Csanyik-völgy
alsó, torkolati szakaszába, amely néhányszáz m után a Szinva-völgybe torkoll.
A Csanyik-völgy
kijáratától az 5-ös autóbusszal szándékunk szerint Diósgyôr vagy Lillafüred
felé utazhatunk tovább.
4,5-5 km; 1,5-2 óra
Útvonalunk a Dolka-hegy
DK-i elôteréig megeggyezik 1. kiránduláséval. Onnan azonban nem követjük a
Forrás-völgybe ereszkedô P[] jelzést, hanem, továbbra is K-nek tartva a P
jelzésen, enyhe kapaszkodás - ereszkedés - emelkedés után érjük el a Bedô
Albert-hegyet (337m). Az ösvény innen mindinkább a Szinva-völgy bal oldalának
felsô sziklaperemén vezet, ahol a karsztbokorerdôs, sziklagyepes növényzet
alig, vagy egyáltalán nem gátolja a Lillafüred, Hámor, vagy Diósgyôr felé való
kilátást. Jobbra, valamivel alattunk hamarosan elôtûnik a Molnár-szikla fakeresztje , ahová, az onnan még
nagyszerûbben kitáruló "félkörkép" miatt mindenképpen - és
nagyon óvatosan - érdemes leereszkednünk.
A Szeleta-tetô, a
Dolka-tetô, és a Bedô Albert-hegy a Bükk kelet felé alacsonyodó és szûkülô
Kis-fennsíkjának végsô nyulványa, ahol sziklás D-i szegélye, amelyhez a
Molnár-szikla is tartozik, azonos a Szinva-völgy bal oldalának felsô peremével.
A sziklafal alatt, a völgy talpán az a még a két világháború között is két
vízimalom ôrölt. A malomház, amely Jókai Mór "A népdalok hôse" c.
elbeszélésében szerepel, ma is áll.
A történet másik
változata az alábbiak szerint olvasható Hunfalvy János "Magyarország és
Erdély eredeti képekben" c. munkájának 2. kötetében:
"Alsó-Hámor mély
völgye fölött kopasz sziklacsúcs nyúlik fel, melyen egy kereszt áll. Ehhez a
következô népmonda csatlakozik; volt egyszer egy vagyonos öreg molnár, ki
özvegy állapotát megunván, a környék legszebb menyecskéjével, egy falusi bíró
fiatal leányával kele házasságra. De boldog napjai csakhamar eltûnntek.
Az öreg molnár észrevevé, hogy szép Mariskája mást szível, de semmiképp nem
tudott nyomába jönni annak, hogy kiért lángol. Most csak ezt akarta kilesni.
Malma a diósgyôri völgyben egy meredek kôszikla tövében állott; egy ünnepnapon
az ôsz molnár elbúcsúzék menyecskéjétôl, mintha a városba akarna menni, s
fölkapaszkodék a sziklahegy tetejére, honnan mindent megláthatott, ami malma
udvarában és kertében történik. Alig mászott vala fel az öreg a meredek hegyre,
s máris a völgyben egy hetyke parasztlegény ólálkodik malma körül. A menyecske
legott kiüté fejét az ablakon, s a szobájába hívogatá a legényt, ki azonnal
bémene. Ennek láttára az öreg molnár szörnyû dühre fakada, s e
felkiáltással: "így jár a vén bolond, ki fiatal nôt vesz feleségül;
"az alatta tátongó mélységbe rohana. Azon helyre honnét leugrott rokonai
keresztet állítottak, a szomorú eset emlékeül".
Lehetséges, hogy
mindkét hagyomány igaz. A kereszt nemcsak a fönt írt szereplôknek állít
emléket, hanem azoknak is akik, sajnos nem is kevesen, hasonló módon követték
ôket a halálba.
A Molnár-sziklától
visszakapaszkodva a P jelzésû ösvényre, ültetett fekete fenyvesen
keresztül leérünk a Csanyik-völgy torkolatához, ahonnan az 5-ös autóbusszal
tetszés szerint utazhatunk Lillafüred, vagy Diósgyôr felé.
kb. 7 km; 3 óra
A lillafüredi Szent
István-barlangtól a lillafüred-hollóstetôi (miskolc-egri) országúton D felé
indulunk. Átmegyünk a Fehér-kôrôl a Szent István tetôre áthúzódó
mészkôrétegbordát keresztezô alagúton, amely után néhány tucat lépésnyire
széles, jelzés nélküli erdészeti föltáróút indul a Szent István-lápa felé. A
jobbról, majd késôbb balról is nyurga növendékerdôvel kísért úton
agyagpala-rétegek közül elôszivárgó erecske folyik át, majd az útbevágás jobb
oldali föltárásában erôsen és apró redôkbe gyûrt palás mészkôrétegeket
figyelhetünk meg. Enyhén emelkedve a Vesszôs-völgy oldalába érkezünk, ahonnan a
Szinva-völgy és a Fehér-kô látványában gyönyörködhetünk. Rövidesen elérjük a
Vesszôs-völgy patakját, keresztezzük a mellette vezetô sárga (S) jelzés meredek
útját, majd az élesen jobbra kanyarodó, továbbra is enyhén emelkedô
szállítóúton korábbi irányunkhoz képest visszafelé gyalogolunk. Szemben a
Szinva-völgy Szent István tetô és Fehér kô közötti szûkülete látszik. A
Vesszôs-völgy oldalából fölérünk a Szinva-völgy bal oldalára, ahol az út élesen
balra kanyarodik, és újra visszatér a Vesszôs-völgy oldalába. Itt mégegyszer
találkozunk a S jelzéssel, ismét élesen jobbra kanyarodunk és szép, mészkedvelô
tölgyes alatt megint a Szinva völgy oldalában haladunk fölfelé. A szállítóút
következô kanyarja már kevésbé éles, és balra ívelve fölér a Szent István-lápa
tetejére, ahol balról hasonló út csatlakozik hozzá. Jobbra fordulunk, és É felé
haladunk tovább. Bokros tisztáson balra ágazó szekérutat hagyunk el. A balról
kisérô, fenyôkkel beültetett töbörsor egyik tagjában nyílik az István-zsomboly, amely 250 m-es mélységével az
ország legmélyebb barlangja (lejárata zárva van; csak engedéllyel, vezetôvel,
gyakorlattal és jó fölszereléssel látogatható). A töbörsor végén kezdôdô
tisztásnál szállítóutunk elôször enyhén, késôbb egyre határozottabban jobbra
hajlik, majd lilásvörös, meredek porfirit fal alatt élesen balra kanyarodik.
Jobb oldalán kôkerítés kezdôdik, amelyen átkelve óvatosan leereszkedhetünk az
István-kilátó porfirit szikláira. Közvetlenül alattunk a Palota-szálló tornyát
mögötte - Hámoron át egészen a Molnár-szikláig - a Szinva völgyét láthatjuk.
Messze, É-on Kazincbarcika, ÉK-en Diósgyôr füstjei halványodnak.
Visszatérve a
szállítóútra, Ny-i, majd ÉNy-i irányba ereszkedünk. Mintegy 1 km után nemrég
használt (esetleg éppen égô) boksához érünk. Itt jobbra lekanyarodunk az
erdészeti szállítóútról, és meredeken ereszkedô szekérúton lefelé indulunk.
Balról érintjNük a Savós-völgyben kanyargó lillafüred-szilvásváradi mûút
egyik hajlatát, majd kissé jobbra tartó keskenyedô úton, telepített fenyôk
alatt ereszkedünk tovább. Balról a mûút újabb kanyarát látjuk.
Kacskaringózva folytatódó ösvényünk késôbb kettéágazik. Jobbra, a kevésbé meredek
ágra térünk, amely hamarosan enyhén emelkedni kezd, és a Garadna-völgynek jobb
oldalában, a Hámori-tó fölött (lombfakadás elôtt le lehet látni a vízre) az
Eszperantó-forrás, eredeti nevén Rovienka pihenôjéhez érünk. A bôvízû
forrás az önmaga építette forrásmészdombról vékony zuhataggal ömlik alá. A
forrástól vagy az eleinte szintben továbbhaladó és késôbb leereszkedô, vagy a
patak mellett azonnal lefelé kanyargó ösvényen a Hámori-tó mentén futó kisvasút pályájához jutunk.
A Hámori-tó D-i partját
követve, a P, K+ jelzésû úton, a kisvasút alagútját balról megkerülve
közvetlenül a Palota Szállónál érkezünk vissza Lillafüredre.
kb. 5 km; 1,5 - 2 óra.
A kisvasút megállójától a
posta mögött, a park sétányain a Szinva folyásirányával szemben D felé
indulunk. A gépkocsiparkoló után átmegyünk a Szinva hídján, és rátérünk a zöld
jelzés éles kanyarral kezdôdô sétányára. (Ha az 5-ös autóbusszal érkezünk, a
Szt. István barlangi megállótól visszagyalogolva ugyanehhez a hídhoz
juthatunk.) A kômellvéddel megtámasztott sétány az éles kanyar után a Fehér-kô
Ny-i lábánál D felé emelkedik. Mesterséges sziklaalagút után balról a
"Lourdes-i barlang" elnevezésû sziklakápolnát hagyuk el.
Fölötte nyílik a Kristály-barlang. A kápolna a Lourdes-i, csodatévô Szûz
Máriának állít emléket. A benne látható szobor a budai Mátyás-templom egyik
középkori szobrának másolata. Alattunk, jobbra Lillafüred házai sorakoznak.
Balra forduló utunk sûrûn ültetett lúcosban lassan kanyarog
fölfelé. A gyakori rövidítô ösvények között kedvünk és erônk szerint
válogathatunk. A tetôhöz közeledve a fenyvest bükkös váltja föl, majd az
utolsó, meredekebben emelkedô szakasz után kis nyeregbe érünk, ahonnan a balra
ágazó Z ösvényen Fehér-kô sziklakilátójához
gyalogolunk. Az élükre állított, ördögszántás (csapadékvízoldás) barázdálta
mészkôbordákból a Szinva és a fölötte emelkedô Szent István-tetôre látunk,
amelynek K-i oldalán folytatódnak a Fehér-kô remek rétegbordái.
A sziklabérctôl
visszatérünk a Z jelzés szekérútjába, és DK felé tartva a P jelzéssel
találkozunk. Innen, derékszögben ÉK-nek fordulva a P és a Z jelzés együtt halad
K, DK felé, a K+ jelzés "betorkollásáig"; majd bokros réteken
keresztül ÉK felé fordul. Míg 150 lépésnyire a P jelzés jobbra, mi a Z és a K+
jelzést követve balra, ÉK, majd É-ra tartunk. Ismét erdôbe érve elválunk a balra
kanyarodó K+ jelzéstôl és a Z jelzésû utat követve, enyhe emelkedôn
fölkapaszkodunk a Gulicska mészkôszirtjéhez (544 m). Alattunk, Ny felé, a szirt
meredek, Ny-i falában, 50 m-re a Mély-völgy talpa fölött nyílik a
Gulicska-szirt üreg 11 m-es hosszúságig járható folyosója: igazi, kiemelt,
száraz, romosodó forrásbarlang. A bejárata alatti törmeléklejtôn, erdészeti
föltáró utat keresztezve, óvatosan ereszkedünk a völgytalpra, amelynek régi,
jelzés nélküli szekérútján lefelé megyünk.
A szekérút hamarosan a föltáróút
"vak" ágában folytatódik. Ahol a föltáróút újra keresztezi a völgyet,
bevágásában a karsztos mészkôhegység szövettani metszete tárul elénk: meredeken
álló mészkôrétegek, a réteghatárokon számos, néhol elmetszett kürtôvel,
kéményszerû barlangjárattal. A föltáróút innen néhányszáz méteren a
völgytalpat követi, majd balra ívelve a völgyoldalra kapaszkodik.
Választhatunk. A völgytalp öreg szekérútját követve, az erdei vasút völgyhídja
alatt legyalogolunk Alsó-Hámorba; vagy a föltáróúton fölkaptatunk a Puskaporos
(456 m) É, ÉK-i orrára (kb. 400 m), majd magasan Alsó- és Felsô-Hámor fölött,
Ny felé enyhén kanyarogva, szinte szintben visszasétálunk Lillafüred felé. A
föltáróút a Palota Szálló fölött teljesen vissza, K-nek fordul, de a kanyarban
jobbra ágazó, viszonylag meredek ösvényen közvetlenül Lillafüredre
ereszkedhetünk. (A második változat kb. 2,5 km-nyi többlettel jár, de a
nagyszerû látvány kárpótol fáradságunkért).
gyaloglási távolság kb.:
10 km, 3,5 - 4 óra
Lillafüredrôl Újmassára kisvasúttal
vagy a 15-ös autóbusszal utazhatunk. Az elôbbi megállója a Palota Szálló É-i
szomszédságában, az utóbbi a Hámori-tó É-i partjának DK-i vége fölött, az
ómassai mûút kiágazásának tövében található. (A kisvonat ritkán jár ugyan, ám azzal utazni
élvezetesebb).
A Garadna-patak jobb
partján álló újmassai ôskohó egyik
legértékesebb és leglátványosabb ipari mûemlékünk. Fassola Henrik ómassai
olvasztójának igazán "egyenesági leszármazottja", hiszen fia,
Frigyes, annak fölváltására építtette 1811 és 1813 között. Helyén már a XVIII.
sz. hetvenes éveiben kisebb vasverôk dolgoztak, ezeket Fassola Frigyes a
Hámori-tó gátjának elkészülte után Hámorba költöztette. Az újmassai kohó
1813-tól 1871-ig, az "új" diósgyôri nagyolvasztó üzembe helyezéséig
rendszeresen dolgozott. A hozzá tartozó apró ipari település ezután
elnéptelenedett, a kohó és a többi épület romosodni kezdett. A helyreállítás
munkálatai 1955-tôl napjainkig több szakaszban folytak. A kohó mellett a vele
egykorú kôépület (Massa múzeum) és ezekkel szemben, a Garadna bal partján álló
épületcsoport (ma részben szabadtéri, részben fedélalatti múzeum), ahol a massa
és a vízikerekekkel hajtott vasverô kicsinyített mása, valamint korabeli
termékeik láthatók szemléltetik a XVIII-XIX. sz-i vasipar munkáját. Nyitva:
hétfô kivételével 10-17 óráig.
Újmassáról a
lillafüred-ómassai mûúton a Garadna völgyében "többféle" 1 km-t
gyalogolva, miközben balról elhagyjuk a nyavalyás-hegy adomitbánya alsó,
fölhagyott fejtésének sebhelyeit, a Garadnai Pisztrángtenyésztô Gazdasághoz
érünk. Halastavait részben a Garadna, részben az itt szinte belefakadó
Margit-forrás látja el vízzel.
A Pisztrángos
létesítésének javaslata szintén Herman Ottótól származik (1906), de csak
1932-ben hozták létre. A gazdaság mai vezetôi szívesen vállalkoznak a
vörösfenyô deszkából készült keltetôk és a különbözô kor- és súlyosztályokat
elkülönítô, medencék bemutatására, sôt nyaranta a megvásárolható halak ízletes
húsát helyben elkészítve is elfogyaszthatjuk.
A halgazdaság É-i
szomszédságában a mûútról jobbra kiágazó P+ jelzést követve, a Hárs-kút
völgyében, viszonylag meredeken kanyargó úton jutunk föl a Kis-fennsík D-i
szegélyére. A D-i szegély Csókás nevû részén balról a P jelzéssel
találkozunk, amely azonban jobbra rövidesen elválik utunktól. Ahol a P+
jelzésbôl jobbra kiágazik a Csókás-forráshoz vezetô Po jelzés, nemcsak
megpihenni, körbesétálni is érdemes.
A Csókás a Kis-fennsík
karsztjelenségekben jellegzetesen gazdag része. Pihenôhelyünk mellett attól
D-re a Csókás-forrás vize rövidesen eltûnik a Csókási-víznyelôben, éppúgy
ahogy az idôszakos vizek az ide kanyarodó varbói kövesút túl oldalán a
Csókás-réti-víznyelôben. Víznyelô volt egykor az 55 m hosszú Csókási-barlang
is, amely a forrás közvetlen közelében mélyülô töbör alján nyílik, s amelynek
szûk járatát - ha ruhánkat nem sajnáljuk - elemlámpával végig járhatjuk,
mászhatjuk.
Csókásról változatlanul a
P+ jelzést követjük. Jobbról töbörsoros völgy csatlakozik hozzánk, amelybe
szekérutunk is hamarosan leereszkedik, és a töbröket kerülgetve a Bükk
leglátványosabb felszíni karsztformájához, az Udvar-kô
szakadéktöbréhez vezet.
A remek képzôdményhez a
balra kiágazó P_()_ jelzés ösvényén ereszkedhetünk le. Mélysége 20 m, átmérôje
15 m. Alján a levegô gyakran 10-12 C fokkal hidegebb, mint a felszínen.
Eredetileg maga is a völgytalpi víznyelôtöbör-sor tagja volt, de a szomszédos
nyelôk járatai alatta tágas teremmé egyesültek és a töbör feneke (a terem
mennyezete) beszakadt.
Az Udvar-kôt elhagyva a P+
jelzés a barlangjairól nevezetes Kôlyuk-galya DK-i tövében halad tovább.
A három
"Kô-lyukat" legkönnyebben úgy találhatjuk meg, ha az Udvar-kô után az
elsô balra ágazó (jelzés nélküli) szekérút bal oldalától induló erdôvédô
kerítés mentén néhányszáz m-t fölfelé kaptaltunk. Ahol az erdôt bokros tisztás
váltja föl, a kerítésen belül, de annak közelében nyílik a Kô-lyuk II., Ny-i
szomszédságában a Kô-lyuk I. A kis töbör aljából induló Kô-lyuk II. v.
Hillebrand Jenô-barlang szûk üregrendszere két tágas termérôl nevezetes.
Az egyikben cölöplyukak
jelzik az újkôkori ember megtelepedését; a másikban, amely a bejárattól kb 90
m-re fekszik és cseppkövekben gazdag, ôskori medvekaparás utánzatok találhatók
a falakon. Ilyen emberkéztôl való vallási-vadásszertartás részét képezô
ôskôkori karcok Magyarországról egyedül innen ismeretesek, s Európában a
Hillebrand Jenô-barlang ezek legkeletibb elôfordulási helye. A nagyobb
töbörben, a látványos bejárati kapuzattal induló Kô-lyuk I. hossza 350 m. Benne
számos barlangi medve koponya - többségük egyéb csontok nélkül - arra vall,
hogy termeiben ôskori vadászok folytatták vallásos varázsszertartásaikat.
A Kô-lyukaktól
visszatérünk a P+ jelzésû útra és azon K, majd D felé gyalogolva a
Kaszás-réti-vissza folyó és a Felsô-forrás völgyét elválasztó nyeregre
érkezünk.
A Kaszás-réti-visszafolyó
olyan, víznyelôben végzôdô búvó patakos vakvölgy, amely az innen Ny-ra fekvô
agyagpala felszínén összeszedôdô, száraz nyarakon rövid idôre elapadó csermelyt
vezeti vissza a "hegybe". Hóolvadás, késôtavasz-nyáreleji esôzés után
nyelôtölcsérében örvénylik alá a víz, máskor már a lyuk elôtt
törmelékben-hordalékban elszivárog. Korábbi, ma már túl magasan fekvô, ezért
nem mûködô nyelôje a különleges cseppkôgazdagsága miatt lezárt
Lilla-barlang.
A völgyválasztó nyergen a
P+ a Z jelzéssel találkozik, és élesen balra kanyarodva ÉK-nek tart, majd
jobbra fordulva elválik a Z jelzéstôl és a Felsô-forráshoz ereszkedik.
A Felsô-forrás, amely
többek között a Kaszás-réti-visszafolyóból is táplálkozik, foglalása elôtt a
Bükk egyik legszebb legbôvizûbb karsztforrása volt. Jelenleg csôvezetéken
át átlagosan napi 400 m3 vizet juttat Perecesre. Völgyfôje hatalmas,
nagyszabású katlan , amelynek DNy-i, D-i
pereme látványos sziklafal. Ennek Ny-i végén, magasan a völgytalp fölött tátong
a Felsô-forrási-barlang, amelynek fönn, a szabadba nyíló kürtô, valamikor a
Kaszás-réti-visszafolyó elôdjének vizeit nyelték a mélybe. Egyikükön viszonylag
könnyen bárki a felszínre mászhat. Aki nem kockáztat, az kívülrôl kapaszkodhat
föl ide - megéri, mert ritka érdekes és tanulságos térség.
A Felsô-forrástól az P+
jelzésû út a völgyfô katlan alján kanyargó patakmedret követi. (A forrás
elvezetése óta a mederbe csak csapadékosabb idôkben jut víz). A katlan aljának
föltûnô lapossága annak köszönhetô, hogy a forrás és patakja egyenletesen
föltöltötte édesvízi-mészkôvel. A katlan K-i vége összeszûkül és
ugyancsak édesvízi mészkô alkotta lépcsôk mellett jutunk ki belôle a
Forrás-völgy elsô nagy pala térszinekbe mélyülô tágulatába (csapadékos idôk
után a lépcsôkön lebukdácsoló víz a Szalajka-völgyet idézi). Néhányszáz méter
után a patak medrében száraz évszakokban is újra megjelenik a víz, amely a
völgy D-i oldalában fakadó Flóra- és Közép-forrásából való.
A mintegy 1,5 km hosszú,
vizenyôs réteknek, égereseknek helyet adó völgytágulat K-felé hirtelen
összeszûkül, és keskeny szorossal szeli át azt a mészkôösszletet,
amelyben az 1 és 2. számú útvonalunkról már ismert Kecske-lyuk Büdös-pest és a
Büdös-pest-zsomboly nyílik. A Büdös-pest alatt elérjük a P jelzést. Útvonalunk
innen 1. számú kirándulás elsô szakaszának fordítottja: Fölkaptatunk a
Dolka-tetô K-i peremére, majd a Szeleta-zsombolyt és a Szeleta-barlangot
megközelítve a Szeleta-tetôre, s végül Felsô-Hámor fölött jutunk le a
lillafüred-miskolci mûútra.
A Lillafüred Alapítvány 1993-ban jött létre, azzal a céllal, hogy
elôsegítse Lillafüreden és környékén a minôségi turizmus feltételeinek
megteremtését, és hozzájáruljon a térség kulturális életének gazdagodásához.
Az Alapítvány gondozásában mûködik a Lillafüred Galéria a Hotel
Palota földszintjén, havonta változó képzômûvészeti kiállításokkal.
Az Alapítvány számlaszáma: OTP 11734004-20384470
Postacím: 3517 Miskolc-Lillafüred Erzsébet sétány 69.
Telefon: (46) 331-282
